top of page
  • Bora Fanni

"Én csak megcsinálom és utána vízre teszem"- Lőrincz Réka ékszertervezővel beszélgettünk

Frissítve: 2021. márc. 10.

Fémműves formatervezőtől kezdve, a vizuális nevelőtanáron keresztül, egészen a mentálhigiénés gyógyításig. Lőrincz Réka ékszertervezővel beszélgettünk, akinek az útja több, mint különleges, hiszen munkái sokkal inkább szólnak a lelki állapotokról, szabadságról, hétköznapi mozzanatról, mintsem a klasszikus értelemben vélt ötvösségről.


Tanulmányaidat a Budai Rajziskola Művészeti Szakiskolájában kezdted, ahol 1999-ben végeztél. Ezt követően a MOME forma-és fémműves tervező, majd vizuális nevelőtanár szakára jártál.Miért esett a választásod erre az irányzatra? Mesélj kicsit az indulásról!


A gimnázium után én szinte minden energiámmal csak lázadtam, nagyjából minden ellen. A tanulmányaimat követően találtak rá a szüleim a művészeti szakközépre, a Budai Rajziskolára, és itt végeztem aranyműves szakon. Ezt követően az Iparművészetin és Képzőművészetin azonos időben volt a felvételi. Én eredetileg a Képzőre készültem volna, csak mivel ugyanakkor volt a felvételi, és az én portfólióm pedig a fémműves szakra volt a pre-tanulmányaim miatt kompatibilisebb, ezért a tanárom noszogatására az Iparra -tehát amit most már MOME-nak hívnak- adtam be jelentkezésem fémműves formatervező szakra, és mivel egyből felvettek azt gondoltam, "ez most egy Isteni jel, ide nagyon nehéz bekerülni, nekem ez az utam"... Ezek után elmentem a vizuális nevelőtanár szakra is. Én nagyon rossz diák voltam, vagyis nem használnám diákra ezt a szót különben, hogy "rossz", hanem egyszerűen csak csintalan, és pont emiatt izgatott a dolog, hogy hogyan lehet megszólítani az olyan tanulókat, akik kevésbé motiváltak. Iszonyatosan érdekes volt számomra, és azért is tanítottam gyerekektől elkezdve mindenféle korosztályt. Aztán nem sokkal később befejeztem, mert sok volt nem.


Az ékszertervezés lebegett-e célként a szemed előtt, vagy inkább sodródtál az árral, hiszen egyszer úgy is akad egy kikötő-hogy képletesen fogalmazzak- ahová megérkezünk?!

Nem igazán. Maga az alkotás vagy a teremtés része izgatott, és a mai napig nem úgy van bennem, hogy "csak azt", nem vagyok ékszerfanatikus.

Én azt csinálom, ami kijön belőlem, és kész!


Az alkotásaid tükörképet állítanak a személyiségedről, aktív lelki állapotodról, társadalmi státuszodról, a környezetünket érintő tematikádról. Mennyire engeded bejutni az alkotó-folyamatodba a legmélyebb emócióidat? Vannak olyan vezérgondolatok, amik végig kísérik a munkád, és ha vannak, mennyire tudnak eljutni az szóban forgó réteghez?

Én inkább azt mondanám, hogy az alkotásaim, azok a világ tükre, meg igazából nem feltétlenül az én társadalmi státuszom, hanem hogy bemutathat különböző társadalmi státuszokat. Én kísérletezem a különböző emóciókkal, hogy azt hogyan lehet az alkotásban használni. Elvégeztem az orvosin a mentálhigiéné szakot is, és főleg azért kezdtem el ezzel aktívan foglalkozni, hogy használni tudjam a különböző érzelmi állapotokat a különböző alkotói folyamatokban. Én a különböző érzelmi állapotaimat máshogy adom ki magamból, festek vagy akármicsoda, az ékszereimben úgy jelenítem meg, hogy mondjuk a düh állapotot hogyan lehet használni. Ugye az egy nagyon aktív állapot. Teljesen más rezgésszintje van egy düh-nek, mint egy nyugalmi állapotnak, viszont nem biztos, hogy az alkotásnál az a jó, ha azt teljes béke állapotban használja az ember, de én ezekkel szoktam kísérletezni, hogy melyiket-mire használjam, melyik-mire jó, hiszen a különböző fázisok, különböző lelkiállapotokat igényelnek.



Vezér gondolatok... Pont ezaz, hogy én azzal dolgozom, hogy nagyon beengedem magamba a külvilágot, a külvilág érzelmeit, érzéseit és azokra reagálok. Ez lehet, hogy egy mondat a villamoson vagy egy filozófus gondolatának kiragadása. Hétköznapi érzetek, amikből nekem jön egy gondolat, amit átírok 3 dimenzióba. Arra elég nehéz válaszolnom, hogy mennyire jutnak el a gondolataim a szóban forgó réteghez, hiszen külföldi galériákkal dolgozom, és én ott nem mindig találkozom a vevőimmel. A magyar gyűjtőkkel annál inkább, akik már maguktól is választják, hogy akkor ők melyik tárgyamat szeretnék. Nem is mindig szeretem túlmagyarázni, hogy én mit tettem bele abba a tárgyba, mert nekem az tetszik, hogy mindenki megtalálhatja magának azt, ami tetszik abban az adott tárgyban. Ha az mindösszesen egy szín, akkor az egy szín, teljesen mindegy. Én nem szeretem ezeket ilyen hierarchikus rendbe állítani, hogy kinek-miért tessen vagy miért ne.


A magyar piac mennyire fogékony egy átlagon felüli tervező alkotásaira?

Nekem teljesen jó tapasztalataim vannak. Én nem csinálok annyira sok tárgyat, mint egy H&M, mivel ezek nem dizájn tárgyak, mindegyikből egy van ugye, ez a képzőművészetnek egy kis ága, ez a kortárs ékszer.


Ha már a magyarságot érintettem, megkérdezhetem, hogyan hat rád Magyarország aktuálpolitikája, irányítása? Hogyan élted meg a 2020-ban kirobbanó világjárvány impresszióját, azzal kapcsolatos intézkedéseket? Mennyire befolyásolta a munkád tempóját, a hétköznapi életed? Van-e szándék külföldön folytatni/élni?

Őszintén szólva, kicsit hosszabb időt Ausztráliában voltam meg Spanyolországban, de én ott is azt tapasztaltam, hogy mindennek megvan a nehézsége. Kifejlesztettem magamban azt, hogy ne ez határozza meg az én lelki világomat, hogy éppen most belül hogy érzek, hanem járom az utamat és nem engedek be ezekből túl sokat.

A 2020-as járvány számomra munka szempontjából abszolút egy álom év volt, mert egyáltalán nem kellett annyira hajtani, bőven volt közben megrendelésem-eladásom, szóval munkatéren mindenképpen az egyik kedvenc évemnek mondhatom. Ráadásul, hogy nem kellett ennyi kiállításra készülni-ugye ami mindig a művésznek előre egy befektetés-, most mindet előre kifizették, és ezáltal annyi továbbképzésen tudtam részt venni, mint szerintem eddig még soha életemben.

Nem áll szándékomban külföldön élni, hiszen a lehető legjobb variáció, hogy külföldre dolgozom, és itthon bérlem a műtermemet, itt élek, tehát külföldön biztos nem élhetnék olyan színvonalú életet, mint itthon.


Visszakanyarodva az ékszerekhez: Milyen anyagokat veszel igénybe legszívesebben, azokat honnan szerzed be, illetve az újrahasznosítás szerepet játszik-e a kollekcióban?


Ilyet nem nagyon tudok kijelenteni, hogy ezt az anyagot vagy azt az anyagot szívesebben használom, mert végül is ez egy karakteres különbség az én tárgyaim meg a klasszikus ötvösség vagy aranyművesség között, hogy ugye nem olyan anyagokat használok, mert nálam nem az alapanyag, ami a lényeg. Én először kitalálom az ötletet, és utána pedig hozzá választom, hogy melyik az, ami a leginkább megfelelő lesz ahhoz, hogy azt kommunikálni tudjam. Bárhonnan beszerzem. Van egy beszállítóm vagy van egy cég, akitől szoktam venni a gyöngyöket, drágaköveket, az aranyat, ezüstöt pedig ugyanonnan veszem, ahonnan a többi ötvös.

Az egy dolog, hogy szerintem fontos a környezetvédelem, de a tárgyaimban nem úgy játszanak szerepet, hogy az most az újrahasznosítás miatt történik, hanem amikor használok mondjuk egy antik ékszert, visszanyúlok a gyökereimhez, az "ilyen ékszereket láthattam én a nagyszüleimnél", szóval ezzel próbálok hidakat építeni a generációk között.


Az 1800-as években a nőiség kifejező-eszközeként az ékszer szolgált, SŐT! A nemesi, úri családokban volt csak megengedett annak viselése. Ma már fogalmazhatunk úgy is, hogy nincs társadalmi vagy nemi megkülönböztetés, ha divatról beszélünk. Ki a te célközönséged, illetve fontosnak találod-e, ki-mit enged meg magának manapság? Nálad fellelhető-e ilyesfajta belső korlát?

Nem gondolkodom azon, hogy ki lesz a célközönsége az ékszeremnek, hanem én csak megcsinálom, és utána vízre teszem. A galériák intézik az eladását, hiszen oda kerül. Abban hiszek, hogy megtalálja a gazdáját, de igazából ez országonként változik, hogy hol, milyen karakterű emberek hordják. Amerikában meg talán New Yorkban találkoztam a legidősebb gyűjtőkkel, egy házaspárral, a hölgynek vették az ékszert, 85-90 éves is lehetett a néni. Németországban is egy idősebb generáció szokott vásárolni, de ez teljesen változó és én ennek örülök is.


Eddigi kreációid közül, melyik áll a legközelebb hozzád, pontosabban, melyiknek volt a legnagyobb visszhangja?


Ez változó, hogy éppen melyik áll hozzám a legközelebb. Én eléggé szeretem azt az installációmat, a "Kemping Spirituális Kapu"-t, ami a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban volt kiállítva Debrecenben. Most az az igazság, hogy mivel foglalkozom gyógyítással is, meg ugye nem csak ékszereket, hanem installációkat meg objekteket is csinálok, nem tudom, hogy melyik alkotásom az, ami az én kedvencemnek nevezhető vagy amit nagyon kedvelek, mindenesetre az imént említett "Kemping Spirituális Kapu" az ilyen számomra. Talán a legnagyobb visszhangja a diplomámnak volt. Egy performance készült vízben oldódó műanyagból, és konkrétan ott a diplomavédésen megsemmisült az egész diplomám.


Momentán min dolgozol? Mik a terveid a jövőre nézve?

Mostanság a gyógyítást tekintem feladatomnak, aktívabban van jelen, hiszen ez az időszak nagyon sok ember számára nehezebb, stresszesebb, viszont Februárban Stockholm-ban volt kiállításom. A ezek a rendezvények többnyire elmaradnak, meg arrébb tolják a határidőt, nem tudják, hogy mi lesz -tudod.. De hát mivel nem csak azzal foglalkozom, ezért nekem az a tervem, hogy minél inkább meg tudjam ezt tartani. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy nekem feltétlenül egy tervem legyen, hanem amit dob a rendszer, azt tudjam épp élvezni, azt szeretném elfogadni, és kész.


Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page