Egy élő ikon, Pat McGrath
Pat McGrath egy igazán kreatív, kísérletező szellemű személy, aki szinte a legkiemelkedőbb, ma is élő ikon a sminkes szakmában. Nemcsak munkáival, hanem a folyamatosan bővülő kollekcióival is elkápráztatja a világot.
Mondhatni a kezdetleges nehézségek juttatták el ahhoz a szemléletmódhoz, amit most is képvisel. 1970-ben született. Édesanyja, Jean McGrath nevelte fel Northamptonban, aki lelkesen követte a divatot. Tőle leste el az első sminkeléssel kapcsolatos mozdulatokat is, ugyanis mindig magának keverte ki a neki megfelelő színeket. Erre azért kényszerült rá, mert akkoriban nem sok opció állt a fekete bőrű, sminkelni vágyó nők rendelkezésére. Ennek ellenére se hagyta, hogy a rasszizmus áldozata legyen, például a kapható legsötétebb árnyalatú alapozókhoz pigmenteket kevert, amivel el tudta érni a kívánt színt.
Pat eredetileg operaénekesnek készült, végül művészeti alapképzésen vett részt a Northampton College-ban. Az 1990-es évek elején került köztudatba a neve. Azóta olyan nagy márkákkal és fotósokkal működött együtt, mint Steven Meisel vagy Christian Dior. Felkérésükre sok éven át ő álmodta meg a kifutóra lépő modellek sminkjeit. Proctor és Gamble 2004-ben felajánlotta, hogy legyen a kozmetikai termék családjaik, köztük a CoverGirl és a Max Factor kreatív dizájn igazgatója. 2017-ben Edward Enninful kinevezte a British Vogue fő szépségszerkesztőjének. Főleg olyan fontos emberekkel dolgozott ezután együtt, mint Jil Sander, Prada, Armani és John Galliano. Ezzel mára már a divatipar egyik legbefolyásosabb és leginkább elismert sminkesévé vált.
Egy másik kiemelkedő dolog, ami a nevéhez fűződik, az a saját márkájának, azaz a Pat McGrath Labs-nek a létrehozása. Már elsőre is változatos színű rúzsokat, szemhéjpúder palettákat, valamint szem- és ajakceruzákat hozott napvilágra. Sok évnyi szabadúszás és csapatmunka után, amikor ki kísérletezte a legcsodálatosabb arany pigmentet, érezte, hogy itt az idő egyedül is alkotni. Nagy sikert aratott ezzel a fejlesztéssel, ugyanis percek alatt elkapkodták a vásárlók. Az összes termékéből árad az egyediség és a vagányság. Olyan színekből álló kollekciókat dob a piacra, amire nehéz nemet mondani. Pat McGrath-ot a smink anyjának nevezik. Annak, hogy ezt az elnevezést megkaphatta, több oka is van. Egyrészt kitartó szakmai munkája miatt, ami a 90-es évek közepén kezdődött. Másrészt, mert minden megvolt benne, ami egy jó anyát jellemezni szokott: törődő, odafigyelő, és mindenkivel kedves. Valószínűnek tartom, hogy a sokszínű és befogadó sminkipar létrejöttében való fontos szerepvállalása is közrejátszott ebben. Önmagában is úttörő volt, mivel az első fekete nők között volt a beauty világában.
Legnagyobb smink trükkjének tartják, hogy a rúzst ujjai segítségével viszi fel az emberek ajkaira. Ezzel azt segíti elő, hogy igazán természetes legyen a végeredmény. A kéz melege ad egy olyan plusz tulajdonságot a rúzsnak, amit egy ecset sose tudna.
McGrath egyáltalán nem egy előre kitaposott útra született, hanem egy fekete bőrű nőként, akit egyedülálló anyja nevelt fel és buzdított, hogy legyőzzön minden akadályt, amely az útjába kerül. Visszatekintve eddig közel 200 000 modellt sminkelt, több mint 500 magazin borítójához adta a keze munkáját, és több mint 3300 divatbemutatón állt a kulisszák mögött. Rendszeresen közreműködik különböző divatbemutatókon, valamint reklámkampányok és a világ legnagyobb divatházainak, kiadványainak szerkesztői munkálataiban. Reméljük, még nagyon sokáig csodálhatjuk munkásságát!