Maxine Bédat ügyvéd, a New Standard Institute nonprofit szervezet alapítója és igazgatója, a Zady kereskedelmi weboldal társalapítója, illetve az Unraveled: The Life and Death of Clothing, vagyis az öltözködés élete és halála szerzője, melyben a fogyasztás és pazarlás létét és miértjét vizsgálja.
Forrás: www.elle.com
Munkája során számos helyen járt, egy texasi farmon, egy bangladeshi gyárban illetve egy ghánai hulladéklerakónál, így az iparnak ezen a területén rendkívül sokat tapasztalt. Ez is inspirálta és ösztönözte aktivizmusát, hiszen számos alkalommal szólal fel és fogalmaz meg kritikát a divatipar működésével és felépítésével kapcsolatban. Maxine Bédat korábban ügyvédként dolgozott, amelynek köszönhetően elsajátította azt a képességet, hogy szisztematikusan szét tudja választani az ipar úgynevezett „zöldmosó” kifejezéseit, melyet a social médiában a környezetvédelem jegyében leggyakrabban használnak.
Könyve, az Unraveled többek között ezt a témát is érinti és boncolgatja. Leginkább magát a fenntarthatóság, fenntartható divat kifejezéseket bírálja, nem hajlandó egyesíteni magát azzal a kifejezéssel, hogy fenntartható divat. Vitatja a létjogosultságát, egy ponton azzal érvel, hogy tulajdonképpen nincsen fenntartható divat, csak alacsonyabb hatású, mely talán kevésbé káros.
Sorra veszi a legfontosabb pontokat, mint például a gyárak munkahelyi biztonsága. ,, Annyira titokba burkolózik, hiszen a vállalatok maguk sem tudják és félnek megtudni, hogyan működnek valójában a vállalkozásaik.” – fogalmazza meg. Sok márka az utóbbi években leindította az úrjahasznosítással foglalkozó, arra ösztönző programját a probléma leküzdésére. ,, Csak nagyon kis százalékban lehet újra feldolgozni a már nem használt dolgokat más ruhadarabokba. Ennek nagy részét szétválogatják, majd bálázzák és elszállítják.” Itt jön a képbe a divat egy kevésbé megosztó oldala, az általunk eladományozott ruhák utóélete, hiszen a jótékonysági szervezeteken kívül már rengeteg fast fashion üzletben is kihelyeztek leadó pontokat, ahol a már nem használt, akár rongyos, szakadt és menthetetlennek tűnő darabjainkat leadhatjuk. ,, Maguk a cégek és még az adományozó központok sem mindig tudják, hogy mi történik azokkal a ruhadarabokkal.” – mondja ki. ,,Feltételezzük, hogy egy olyan helyre kerül, ahol majd az ott lévő emberek értékelni fogják, de túl kell lépnünk ezen a feltételezésen.
Forrás: www.elle.com
Amikor tehát „fenntartható divatról” beszélünk, nem egészen járunk közel ahhoz a vélt igazsághoz, mely mindannyiunk számára egy kicsit megnyugtató, hogy valójában, miközben vásárolgatunk a social média és a rengeteg hirdetés nyomására, közben mégsem vagyunk annyira hibásak. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyjuk a legfontosabb pontot, amely nem a ruhadarab gyártása és forgalmazása, hanem a mi kapcsolatunk vele: hogy milyen gyakran viseljük. Több ponton keményen felszólal az influenszerek és médiaszereplők kapcsán is. Kutatásai alapján átlagosan csak havonta egyszer találkozunk a magazinokban fellelhető kívánatos és vonzó képekkel, amely újabb ruhadarab megvásárlására ösztönözne minket, azonban a közösségi oldalakon folyamatosan ezek jönnek szembe velünk, még a járvány idején sem korlátozódtak, sokkal inkább fokozódtak a vásárlási számok, ezúttal az online felületeken.
,,A történet elmesélésénél az ember kezdi látni, hogy ezek a dolgok hogyan kapcsolódnak egymáshoz.” A könyv utolsó fejezetében megoldásokat kínál nekünk, azokra a cselekvésekre összpontosít, melyeket az emberek megtehetnek a változás érdekében. Kendőzetlenül elmagyarázza, hogyan is állnak most a dolgok, de ezzel rávilágít arra is, hogy hatalmunkban áll megváltoztatni ezeket a dolgokat.
,, A könyvnek nem az a célja, hogy lesújtó legyen.”