top of page
  • Szerző képeBaltigh Rozina

Jó és rossz választások a szépségápolás világában

Frissítve: 2021. jan. 26.

Miután leemelünk egy szépségápolási terméket a boltok polcairól, a legjobb döntés az lenne, ha megvásárlásuk előtt átnéznénk, milyen alkotóelemekből is áll az. Ehhez persze nem árt tudni, hogyan értelmezzük a leírt idegen szavakat. Közülük melyik ártalmatlan, kifejezetten előnyös tulajdonságú a bőrünkre kenve, és melyiknek járhat kockázatokkal a használata?

Az INCI, más néven összetevő lista kötelezően szerepel minden kozmetikum csomagolásán. Az első helyen szereplő anyagból található a legnagyobb mennyiség a termékben, és haladva a sorban, egyre csökken az arányuk. Ez az elsődleges szempont, amit figyelembe kéne vennünk, akár egy kedvező vagy egy ártalmas hozzávalót vizsgálunk. Például, ha a nagyon közkedvelt aloe vera az utolsó helyek egyikén kullog, valószínű nem fogjuk túlzottan érzékelni a jótékony hatását. Ugyanez érvényes fordítva is: ha egy számunkra rossz alkotórész elől szerepel a felsorolásban, inkább mellőzzük megvételét. Van egy olyan mondás is, hogy az első hat összetevő határozza meg igazán a terméket, így azok mindenféleképpen optimális sajátosságúak legyenek. Persze mindig vannak kivételek. Egyes hatóanyagokból, mint például a hialuronsav vagy a retinol, a kis mennyiség is hatásos, így azt tanácsolom, tájékozódás után válasszunk.

Kerülendő összetevők:

A legtöbb embernél soha semmilyen negatív hatást -mint bőrpír, irritáció, pattanások- nem váltanak ki a különböző szépségápolási szerek, azonban a bőrgyógyászok, kozmetikusok döntő többsége mégis óva int pár gyakran használt anyagtól. Ilyennek számít a denaturált alkohol (így találod: Denat.alcohol, Alcohol).


Legtöbbször zsíros bőrűeknek ajánlott arctisztítókhoz, tonikokhoz, de esetenként alapozókhoz és sajnos bio kozmetikumokhoz is hozzáadják. Pedig fokozza a zsírtermelést, szárítja, irritálja a bőrt, ezzel meggyengítve ellenállóképességét, és felgyorsítva öregedését. Fontos, hogy ne vegyük ide a cetearyl alcoholt, mert ez egy olyan zsíralkohol, ami hidratáló képessége miatt kerül bele ennyi piperébe.


Másik ilyen összetevő az illatanyag (így találod: Parfum, Fragrance). A rendszeres parfüm tartalmú szerek használata a bőr allergiás reakciójához vezethet, szintén károsítja annak természetes védekezőképességét. Érzékeny bőrű, ekcémával, rosaceával küzdő embereknek mindenféleképpen ki kell iktatni szépségápolási rutinjukból, de hosszú távon azoknak is előnyös elhagyni, akik látszólag bírják az illatanyagokat.

Hasznos összetevők: Minden, ami természetes eredetű formában kerül bele a csomagolásba, legyen szó a már említett aloe veráról, argán olajról vagy antioxidánsokban gazdag alapanyagokról. Íme pár teljesen biztonságosan használható készítmény:

-Kap alapozó: „A KAP alapozó stick könnyű textúrájú, hipoallergén alapozó. Használata elképesztően egyszerű, akár szivaccsal vagy ecsettel is tökéletes bőrképet lehet vele elérni. Szuperül rétegelhető, csomagolásának és kiszerelésének köszönhetően gyerekjáték napközben felfrissíteni a sminkünket. Egésznapos viselet során nem nehezíti el a bőrt a nap végére.”


-Tindigo Butter Queen 2in1 Face and Body Rich Moisturizer: „Normál és száraz bőrre kifejlesztett formula, mely hidratálja, puhítja a kiszáradt bőrt, és még a legérzékenyebb bőrűek is jól tolerálják. Akár aknéellenes kezelések általi kiszáradás ellensúlyozására is alkalmas, de normál bőrre is használható. Gyulladáscsökkentő, nyugtató hatású. Segíti a bőr egészséges működését. Lassítja a bőröregedést.”

Habár még napjainkban is nehéz mindegyik fentebb leírt kritériumnak megfelelő kozmetikumot találni, mégis érdemes azok közül a kivételek közül válogatni, melyek betartják ezeket a szabályokat. A magyar Krémmánia oldalán szinte minden terméknek megtalálható az INCI-je, és részletes véleményt is olvashatunk a vásárlók szemszögéből nézve, így azt tanácsolom, itt kutakodjunk, hogy megtalálhassuk a számunkra megfelelő termékeket.


Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page