top of page
  • Szerző képeBaltigh Rozina

„A NESSANA indulása egy álom beteljesülése” – interjú Kovács Vanessával

A NESSANA csapata hisz a minőségi, szezon nélküli divatban. Darabjaikat tudatosan, limitált mennyiségben, etikusan tervezik és gyártják. Céljuk, hogy a ruháik hosszú éveken át a tudatos nők gardróbjainak kulcsdarabjai legyenek. A textileket és alapanyagokat itthonról szerzik be, illetve maguk a NESSANA ruhák is hazai varrodákban készülnek el. Minden csomagolóanyag, címke, kiegészítő, amit használnak helyi márkáktól származik.

Mi a NESSANA márka és egyben a te történeted?

A művészetek és az alkotás mindig az életem része volt. Tizenéves korom óta festek, és amikor pályaválasztás előtt álltam, a tanárnőm, akitől festeni tanultam, elindított a divattervezés irányába. A Képzőművészeti Egyetemre készültem, de a hatására irányt váltottam, - és ez a legjobb döntés volt! A gimnázium után Dániába költöztem a párommal, és már akkor tudtuk, hogy divatmárkát fogunk alapítani. Én divattervezést tanultam, ő pedig üzleti tanulmányokat folytatott. Az egyetemi évek és a rengeteg tapasztalat, amit az utazások során szereztünk, segített definiálni, hogy mit is szeretnénk pontosan csinálni. Több éve dolgozunk a NESSANA koncepcióján, és emellett igyekeztünk minél több tapasztalatot is szerezni. Dolgoztunk Londonban designer cégeknél, és terveztem egy dán cégnek is, illetve a kereskedelemben is kipróbáltam magam. Ezek tervezett lépések voltak, hiszen mind lehetőséget adtak arra, hogy megtapasztaljuk a szakmát, és megtaláljuk magunkat benne.

Természetesen rengeteg dolog van még így is, amit nem láttunk, de ez pont így jó. Imádjuk a kihívásokat, és megalkotni a márkánkat, ami valóban minket tükröz. Ez egy nagyon izgalmas és varázslatos dolog, tele tanulással magunkról, egymásról és a világról. Jelenleg pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója vagyok. Divat- és művészetmenedzsment mesterszakon tanulok, ahol még több olyan stratégiai- és működési elméletet tudok elsajátítani, amit elengedhetetlennek tartok a karrierem szempontjából. A NESSANA pedig egy egyetemi projektnek indult, egy teljesen más koncepcióval. Tesztelni szerettem volna azokat, amiket megtanulunk az órán. Végül ebből írtam a bachelor tézisemet is, és nagyobbra nőtte ki magát, mint azt az elején gondoltam. Rengeteget alakítottunk rajta, vizsgáltuk a piacot, lefektettük az alapokat, így most már van egy fix koncepciónk és víziónk, ami minden nap motivál minket.


Milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon egy fiatal lánynak a saját márkája megalapításához? Mennyire lehet érvényesülni a sok hasonló vállalkozás mellett?

Úgy gondolom, hogy kitartással, folytonos kíváncsisággal és bátorsággal lehetséges. Az embernek tudnia kell, hogy mit szeretne valójában csinálni, és hogy mit tud az adott pillanatban megvalósítani abból. Szerintem nem szabad elvárásokkal elindulni, viszont a lehetőségeket mindig figyelni kell. A kapcsolatok fontosak, de a szervezettség, az előre tervezés és a rendkívüli rugalmasság szintén elengedhetetlen tényezők, ha valaki saját márkát szeretne indítani. Lehet, hogy sok hasonló vállalkozás van, de egyik sem ugyanaz. Egy vállalkozónak fontos tudnia, és kommunikálnia is, hogy az ő márkája miben különbözik másoktól, hiszen ez segít kapcsolatot teremteni a vásárlókkal.

Mit vársz el a munkád gyümölcseként létrejövő ruhadaraboktól?

Azt, hogy hosszú éveken át a gardróbok darabjai és kulcsdarabjai legyenek. Mivel időtálló, és egymással jól kombinálható darabokról van szó, mindenki a saját stílusának megfelelően tudja majd viseli a NESSANA ruhákat. Ez igaz a mostani és az ezutáni kollekciókra is. Szeretném, hogy a ruháink és a márkánk inspirálják a vásárlóinkat, mind az esztétika, mind a környezettudatosság szempontjából.


Eddigi megjelenéseid alapján a letisztult, minimalista stílus áll talán hozzád a legközelebb. Hamarosan napvilágot látnak az új –egyben legelső- NESSANA kollekciód darabjai. Megtartottad az előbb említett stílusjegyeket? Melyek lesznek a fő jellemzői ennek a kollekciónak?

Igen, abszolút. Nőies részletek, finom és minőségi anyagok, örök sziluettek és kifinomult részletek jellemzik majd az első kollekciónkat, ami az idei AW szezonban debütál. A kollekció inspirációját egyébként azok az évek adták, amiket Dániában töltöttem. Imádtam ott élni, rengeteget tanultam az életről, az emberi kapcsolatokról, az értékekről és magamról. Ott kezdtem el kidolgozni a NESSANA elsődleges koncepcióját is. Mindig is nagyon inspiráltak a természet színei (ez így van a mai napig), és a kollekció tervezésekor leginkább a tengerparti élményeimhez és elmélyülésekhez nyúltam vissza, hiszen rengeteg időt töltöttem ott. Megjelennek a kollekcióban azok a textúrák, színek, érzések és hangulatok is, amelyeket ott szívtam magamba. Akkor kezdtem el tervezni ezt a kollekciót, amikor hazaköltöztem Magyarországra, így ez egyfajta emlékdoboz is lett számomra: a legelső kollekcióm azokról az évekről, amik leginkább meghatározták, hogy ki vagyok, és hogyan élek most. (Természetesen a gyermekkorom után)


Instagram oldaladon gyakran írsz a posztok alatt angol nyelven. Célod kialakítani egy szélesebb körű, akár külföldi vásárlói kört is? Mi a különbség a hazai és nemzetközi „vizek” között?

Igen, korábban a legtöbb posztunk angol nyelvű volt. Mivel több évig külföldön éltünk, a kezdetekben angolul kommunikáltunk, így a külföldön élő barátainkkal, ismerőseinkkel is tudtunk kapcsolódni. Mivel régóta dolgozunk a koncepción, sokáig egyfajta inspirációs oldalként használtuk az Instagramot, ahol teszteltük az ötleteinket, és kialakítottuk a stílusunkat, figyelembe véve a közönség véleményét és reakcióit. Most már, mivel stratégikusan haladunk előre, csak magyarul írunk, hiszen itthoni vásárlókhoz szeretnénk leginkább kapcsolódni, legalábbis az elején biztosan. Mivel a gyártási folyamatok itt történnek, és nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy mindent itthonról szerezzünk be, szívügyünk az, hogy a ruháink egy magyar vásárlói körhöz jussanak el elsődlegesen. És hogy mi a különbség? Ezt talán majd akkor tudom hitelesebben megválaszolni, ha bőven van tapasztalatom mindkét piacon. A pillanatnyi állás szerint annyit biztosan el tudok mondani, hogy számunkra sokkal értékesebb lokálisan építeni valamit - helyi elemekből és olyan emberekkel együtt, akik itt vannak -, és itt kapcsolódni olyan vásárlókkal, akik ezt hasonlóan értékesnek gondolják.


Van valami, amit még szívesen elmesélnél magadról vagy a márkádról?

Egy izgalmas launch eseménnyel készülünk. Nyáron indulunk, de addig is rengeteg inspiráló és érdekes információt osztunk meg magunkról és az első kollekciónkról a közösségi oldalakon. A NESSANA indulása egy álom beteljesülése is, és őszintén remélem, hogy sokan velünk tartotok ezen az úton.


Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentários


bottom of page